Mindenek előtt hallgassunk bele egy militáns nevű énekesnő térgeometriai elmélkedésébe, hiszen meg kell indokolnunk, mit takar a cikksorozat „Valami nem gömbölyű” címe.

Elegendő távolságból a futball-labda tökéletesen gömbölyűnek látszik: a szabásminta, az anyag rugalmassága és a nagy belső nyomás megteszi a hatását. Tudjuk azonban, hogy pontosan meghatározott számú szabályos hat- és ötszögű síkidomokból varrják össze. Ezek a hat- és ötszögek, a magyar női labdarúgás viszonylag távoli és közeli múltjának, valamint jelenének és jövőjének befolyásos képviselői szólalnak meg rendre beszélgető partnereimként.

A türelmes olvasó reményeink szerint legalább egy nagypályás labdarúgó kezdőcsapatnyi, azaz tizenegy beszélgetés kivonatával ismerkedhet meg. A csapattagokat egyenként hívom meg és látom vendégül, kérdezem, vagy csak hagyom beszélni őket. Amikor e sorokat írom, volt már a vendégem Hevesi Tamás, Simonyi András, Agárdi László és Koltai Zoltán. Hamarosan elbeszélgetünk Medvegy Judittal, majd - bár a továbbiak sorrendje még bizonytalan - következik Kiss László, Dénes András, Markó Edina és Mester Kata, Török Gábor, Csepelyi Adrienn (Kötényblog). Tervezzük Illyés Zoltán (Jet-Sol), valamnt legalább egy közismert támogató cég és egy biztosító társaság képviselőjének megszólaltatását is.

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalában a "nem gömbölyű" olyasmit jelent, hogy nincs teljesen rendben, egy kicsit hiányos, amúgy elműködget, csak gyakran megakad... A gömb köztudottan a legtökéletesebb test a három dimenziós térben. Bárhonnan nézzük, kört látunk; bárhol lemetszünk egy darabot belőle, a metszett sík mindig kör. A gömbre jellemző, hogy adott térfogat mellett neki van a legkisebb felülete. Az is jellemző rá, hogy ha ideális síkon meglökik, akkor egyenes vonalban egyenletes sebességgel gördül, gurul, amíg a lendülete tart.

Gömb alakú a női meccseken használt focilabda is, már persze úgy nagyjából. És ők lökik, rúgják, gurítják - ő meg kénye-kedve szerint csalinkázik hol jobbra, hol balra, szemmel követni is nehéz olykor. Aztán meg megáll, megmakacsolja magát, és nem, nem, nem megy tovább. Pedig mindannyian nekiveselkednek, dagadnak az izmaik, potyognak a verejtékcseppjeik, ő meg egy helyben áll. Hé, leányok, asszonyok, biztos, hogy ugyanabba az irányba taszigáljátok szegényt?

Ezekben a cikkekben szó sem lesz virágnyelven való mellébeszélésről, a kritikus pontok elleplezéséről, de akár a személyes konfliktusok szőnyeg alá söpréséről sem. Nem elképzelhetetlen, hogy egyes mondatai előtt vagy után a vendég hozzáteszi majd: „De ezt csak mikrofonon kívül mondom, a szövegben ne legyen benne.” Minden ilyen kérés szent, be fogjuk tartani. Nem beszélve arról, hogy a zsurnalisztikai etika alapszabályát követve az elkészült cikktervezetet átadjuk átnézésre az alanynak, aki a dolog természetéből adódóan nemcsak vendég, de társszerző is. Csak azt ne kérdezze meg, Nyájas Olvasó: no és hogyan osztozunk a honoráriumon? Bár, ha meggondoljuk, közzé tehetjük a megosztás arányát: ez a gömb, ez a nagy kövér a nulla, akármilyen szeletekre felosztva is nulla marad…